Első találkozás! (Big Time Rush)

Az alap történetért nagyon nagyon nagy köszönet Erzsinek. <3

James az utcán sétált. Egyszer csak meglátott egy napszemüveg üzletet. Gondolta be megy és szerezz magának pár újabb szemüvegeket. Sokáig próbálgatta, mi állhat jól neki és melyik az, amelyik tetszik.
- Emily! Hol van már az újeladó? – kiabált valaki a pénztár mögül.
- Nem tudom! Már rég itt kellene lennie. – válaszolta Emily.
James oda ment a pénztárhoz. Ki fizette a 4 darab új szemüvegét és az egyiket fel is, vette. Lehet, hogy pont ezért, vagy csak, mert nagyon nézelődött bele ütközött egy lányba.
- Elnézést, ne haragudj! Véletlen volt. – mondta.
A lány felnézett rá és csak ennyit válaszolt.
- Semmi baj. Én voltam a hibás. Épp a munkahelyemre sietek. Így is késésben vagyok. – mondta a lány és el is indult. James utána nyúlt és elkapta a karját.
- Tényleg nincsen semmi baj? – kérdezte.
- Ugyan de hogy. Minden oké.
- Mi a neved? – merészkedett megkérdezni.
- Vanessa. – mondta kicsit szerényen a lány.
- Szép név. Én James vagyok.
- Nos örülök, hogy találkoztunk de, most mennem kell.
- Várj már még. Elkísérlek jó.
- Ha szeretnéd.
 Vanessa és James együtt folyatták útjukat a lány munkahelyére. Ez pont az a hely volt ahol az előbb James vásárolt.
- Köszönöm, hogy elkísértél. Remélem, majd még találkozunk. Szia.
- Én is remélem. Szia.
Majd a lány elfordult és bement a boltba. James viszont csak ott állt és bámulta. Valami elindult benne, amit nem akart el veszíteni.
- Vanessa! – kiabált utána. – Mikor végzel? – kérdezte.
- Délben! – mondta.
- Itt foglak várni. – majd James elsietett.
Hívott magának egy taxit és kérte, hogy vigye el a lakására. Csak hogy James nem egyszerű életet él. Mivel Ő az egyik tagja a Big Time Rush nevű bandának.
- Segítenetek kell. – rontott be a lakásra.
Kandell, James és Carlos érdeklődve néztek rá.
- Találkoztam egy lánnyal és nem ismert fel engem. És úgy éreztem, nem akarom elveszíteni. Délre pedig megbeszéltünk egy találkozót.
- Nah és mit akarsz tenni? – kérdezte Logan.
- Hát valami ebédet összehozni neki.
- Állj, mi süssük meg? – nézett Carlos nagy szemekkel Jamesre.
- Nem! Csak találjunk ki valamit. – hozta fel.
- Mi lenne, ha ki vinnéd őt a parkba. Az közel van ide hozzánk. – javasolta Kandell.
- Nem jó! Neki az messze van. De a közelében viszont van egy park. Oda ki tudom vinni, és oda szervezzük az ebédet is.
- uhh uhh legyen bundás virsli. – kiabált Carlos.
- Én hozok kaját. Nem bízzuk rád. És egy gitárt. – majd Kandell el is ment.
- Esetleg Carlitossal elmegyünk üdítőkért.
Délre minden készen állt már. Logan autójába mind a négyen bele ültek és elmentek abba a parkba, amit James javasolt. Szépen megterítettek az egyik asztalnál és padoknál, majd James elindult a lányért. Ahogy sétált meglátott egy virág boltot. Bement és vett egy bazsarózsa csokrot. Szép volt majd oda is ért a bolthoz.
- Rendben kaptam 20 percet. – jött ki a lány a boltból.
- Az pont elég. – válaszolta a fiú – Tessék ezt neked vettem.
- Te jó ég! Ez gyönyörű.
- Tetszik? 
- Imádom! A bazsarózsa a kedvenc virágom. Köszönöm. – ölelte meg a lány és adott két puszit Jamesnek. Amit a fiú viszonzott is.
James elvezette a parkba, ahol már az asztal készen is állt. A többi három fiú már ott várta. Egyszerűen voltak felöltözve. Lezser farmer, és bő póló vagy éppen ing. Carlos volt a pincér. Több fajtafogást is tett az asztalra. Ezután Logan hozta az italokat.
- Cola vagy narancslé. – ajánlotta fel.
- Melyiket szeretnéd? – kérdezte James a lányt.
- Hát inkább a narancslét. – mondta Vanessa.
- Tessék! - tette le eléjük Logan.
- James! – szólalt meg a lány – Nagyon szépen köszönöm ezt az egészet de nem keleltt volna. Csak most találkoztunk dee már….
- Csak most találkoztunk, és már úgy érzem ez több is, lehet. – befejezte be a lány helyett.
Kandell itt fogta le az első akkordokat a gitáron és elkezdte pengetni a „Cover Girl” című dalt de nem énekelt hozzá.
- Te tudom ki vagy! – mutatott Jamesre a lány – Ez a dal és ők ott hátul. – mutatott aztán Carlosra, Loganre és Kandellre.
- Igen, tudom. Most, hogy felismertél, hogy a Big Time Rush banda egyik tagja vagyok, most elkezdesz sikítani és őrjöngeni, hogy de jó, hogy találkoztál velem. – tört ki magából James.
- Mért gondold ezt? – kérdezte a lány elcsukló hangon.
- Minden lány ilyen volt eddig velem. Csak azért, mert én vagyok a helyes meg minden más. –vette bizalmasabbra a hangját.
- Szerinted én elkezdtem ezeket csinálni?
- Még nem!
- Jó. – fújta ki a levegőt a lány szépen lassan. - Ülj le és együnk! Farkas éhes vagyok.
- De mindjárt le ját a szüneted.
- Annak már mindegy.
Mind a ketten leültek és azt az ételt, fogyasztották, amit Carlos letett eléjük.
- Szóval.. – kezdte mosolyogva Vanessa. – Milyen sztárnak lenni? Mármint én nem az olyan felszínes válaszokra vagyok kíváncsi, mint „huu nagy meló de minden perc megéri a rajongókért” vagy éppen „Keményen dolgozzunk a mi fan táborunknak”.
- Akkor mire vagy kíváncsi? – nevette el magát James.
- Arra, hogy milyen az, amikor a színpadon százak szeme rád tekint de, te nem látod őket, mert a színpadi világítás elvakít még is, jól érzed magad.
- Az leírhatatlan érzés. Az olyan, mint amikor hiányzik valami belőled de, ott megtalálod magadban. Ha a színpadon állok, úgy érzem otthon, vagyok. Hogy ez a város, a menedzserünk és mindenki más el tudja felejtetni velem az egészet.
- uhh de jó lehet. Egyszer úgy is meg fogom tudni.
- Miért akarod annyira tudni. Énekes vagy?
- Én nem énekelek. Én táncolok. Táncra születtem. A ritmus a szívemben van. Rengeteg fellépésem volt már de olyan, ami csarnokokat tölt meg még nem. És ezt az érzést akarom tudni. A tánccal akarom megtapasztalni.
- Szóval mind a ketten művész lelkek vagyunk. – állapította meg James.
- Hát úgy nézz ki. Jó csapat lennénk, nem gondolod? Te az elképesztő tiszta hangoddal, én pedig a zsenimozgásommal.
Egymásra néztek, és elnevették magukat. Ezután még jól elbeszélgettek és nevetgéltek. Késő délutánra járt már az idő, amikor elindultak Vanessa lakásához. Egymás mellett sétáltak, majd James rákulcsolta az ujjait Vanessa ujjaira. Közben úgy elbeszélgettek, hogy máris Vanessa lakásához értek. A lány telefonja megcsörrent.
- Igen?! – szólt bele a készülékbe miközben meg álltak a járda közepén. – ühüm. Rendben. Tudja mit? Felmondok! Viszlát! – majd letette a készüléket.
- Ez szép volt! – dicsérte meg a fiú.
- Köszönöm. Megérkeztünk! – mondta a lány. – Remélem, találkozunk még. – Adott két puszit az arcára és elindult az ajtó felé.
- Francba a remélemmel. – James elkapta a lány karját, majd hosszan szájon csókolta. Sokáig álltak így de egy arra járó biciklis megzavarta őket. Ekkor megölelték egymást utána újból ajkuk egymáséhoz ért.