Egy kutya élete!

Sziasztok! Szerintem nagyon ritka az amikor valaki egy kutyáról ír. Hát én most megpróbáltam egy ilyet létrehozni. Régóta kész van már de nem éreztem teljesnek és biztosnak a történetet. Azért is halogattam. De most felrakom. Remélem mindenkinek tetszeni fog. Nagyon örülnék neki ha véleményeket is kapnék. Jó olvasást.

Hello! A nevem Tyson! Én egy Pit bull kutya vagyok. Ketrec harcokban kellett más kutyákkal küzdenem az életemért. Pedig semmi rosszat nem tettem. Tarts velem és elmesélem, hogy mi történt velem.

1999. Február. 05.
Anyukám nyolc másik testvéremmel szült meg engem. Sokan voltunk, csak akkor még nem tudtam, hogy mennyien. Később jöttem rá. Anya mindig szoptatott minket így meleg tejet ittunk. Erős voltam, mint a testvéreim. Mindig sokat ettem. Anya úgy tisztított, hogy nyalogatott minket. Nagyon jó érzés volt. Nem láttam akkor még semmit.

1999. Február. 13.
Amikor ki nyitottam a szemem fényességet láttam. Ezen a napon láttam meg először az anyukámat. Meg persze a testvéreimet is. Akkor tudtam meg, hogy kilencen vagyunk. Én voltam a kilencedik. A testvéreim máshogy néztek ki, mint anya. Én még nem tudtam, hogy nézek ki. Feküdtem, és csak feküdtem. A testvéreim melegítettek engem. Jó érzés volt.

1999. Március. 25.
6 hete születtem meg. Anyukámmal most már csak aludtunk meg néha ittunk egy kis tejet. Meg tanultam járni és futni. Imádtam futni. Megismerkedtem a gazdáimmal. Azt hittem, hogy őket az életem végéig is védeni fogom. Volt három gyerekük. A kisfiú még kocsiban ült, amikor megláttam. A középső az oda sem jött hozzánk. Mindig messziről nézett. Viszont a nagy. Na őt nagyon szerettem. Mindegyik testvéremet egyenként fel vette, megsimogatta. Én folyton bele másztam az ölébe. Olyan puha volt. Éreztem, hogy szeret engem.

1999. Április. 11.
Egyre jobban éreztem, hogy erősödök. Anyával mindig birkóztam. Ketten maradtunk. Azelőtt a testvéreimmel játszottam. Ők most már eltűntek. Mindig fura szagú emberek jöttek, akik elvették tőlem a testvéreimet. Hiányoztak. Anyával nem lehetett úgy játszani. Mindig rám morgott.

1999. Április. 18.
Eljöttek értem is. Elvisznek anyától. Anya semmit sem tesz értem. Én csak egy kutya vagyok. Eladtak. Nem tehettek semmit. Csak reménykedni tudok, hogy jó családhoz kerülök, ahol lesznek gyerekek. A nagylány sírt. Nagyon sírt, amikor egy ember férfi berakott egy ülésre. Elindult a guruló akármi. Azt hiszem, hogy autónak nevezik. Ez csak gurult és gurult, majd egyszer csak megállt. A férfi ki szedett az ülésről, a karjába vett és bevitt a családjához. Kertes házban laktak. Egy fiú, aki már nagy volt nagyon örült, hogy láthat engem. Nekem annyira nem tetszett. Vissza akartam menni anyához. De akkor már nem lehetett. Várt rám az ismeretlen. 

1999. Áprilisától – 2001. Júniusig.

Ekkor voltam 5 hónapos. A kisfiú nem foglalkozott velem. Kaptam egy nevet. Tyson. Nekem tetszett. A mai napig ez a nevem. Mindig meleg helyen voltam. Mindig kaptam enni. Megismerkedtem pár másik állattal. Van itt két másik kutya is. Az egyik semmit nem lát és nehezen is hall. A másik foglalkozik velem. Ha az öreg elveszi az én ennivalómat, megosztozik velem a sajátján. Utána, pedig ha találok maradékot neki, adom. Van itt pár tollas madár is. Őket nem bántom. Viszont nálam kisebb szőrős állatok is vannak. Játszani szoktam velük. Csak gazdáim néha rám szólnak. A gazdáimtól semmit szeretet nem kaptam. Ha útban voltam belém rúgtak. Ha ugattam rám kiabáltak. Eltűnt a játék kedvem is. Hiányzott az anyukám, a testvéreim és a nagylány, aki simogatott. Közben 2 éves lettem. Aztán egyszer csak megint jöttek értem. Tudtam, hogy elvisznek és én inkább el is mentem, mint itt maradtam volna. Amúgy sem tehettem volna semmit, hogy ne vigyenek el. Elköszöntem a nagy kutyától örökre.

2001. Augusztus. – 2005. Május.

Az új gazdáim. Azt hittem mennyire jobb lesz majd itt. Azt hittem végre szeretni fognak. Rosszabb helyre kerültem. Láncra kötöztek és egy rozoga kutyaházba, fektettek. Ki a szabadba. Sötét van, esik az eső én, pedig kint feküdtem a ház előtt. Csak a hold fénye volt. Undorító lények szaladgáltak körülöttem. Nem mozdultam. Nem foglalkoztak velem. Sokáig nem kaptam semmi, ételt. A víz pedig előttem piszkos volt. Csak az eső cserélte ki. Közben teltek az évek. 5 éves lettem. Egyik nap már nagyon elegem lett. Elkezdtem rángatózni és elszakadt a lánc. Éhes voltam. Találtam egy rést. Átbújtam alatta. Átmentem a másik házhoz. Tele volt olyan tollas madárral. Az egyiknek elkaptam a nyakát. Sok volt rajta a toll de jól esett. Még éhes voltam. Még több és több madarat kaptam el. Megettem őket. Nem voltam már éhes. Gondoltam hátha ettől eltűnnek azok a vonalak az oldalamról. Mire megettem eszembe jutott, hogy a nagy kutya azt mondta ezeket nem szabad bántani. Én pedig bántottam őket. Végig ment az agyamon vajon anya, mint szólna ehhez? Nagyon haragudna. Jött valaki. Engem pedig elkapott. Megvert. Ütött ahol csak ért. Aztán ott hagyott az udvar közepén. A hideg hóban. Nagyon fáztam de legalább nem voltam éhes. Reggel aztán jöttek értem a gazdáim. Dobozba tettek és elvittek valahova. Aztán leraktak, és ott hagytak. Egyedül. Sok idő telhetett el mire jött valaki. Fel vett és elvitt magához. Innentől pedig csak képek vannak a fejemben. Feküdtem valami meleg mellett. A lábamat megszúrta valami éles dolog többször is. De ezektől, a szúrásoktól kezdtem jobban lenni. Kaptam enni, inni. A sebeimet ellátták. Utána elvitt egy helyre. Ahol már nem volt meleg de puha hely volt. Ketrecben voltam. Nem tudom ki lehetett ez az ember, de fehér takaró volt rajta olyan lepelszerű dolog. A száját pedig ugyanúgy fehér valamivel takarta. Közben kitavaszodott. Én 6 éves lettem. Rám rakott egy láncot. Azt hittem ki akar kötni. Elmentünk sétálni. Új szagok voltak számomra. Ha valaki jött velem szembe megugattam. De az ember csak megrántotta pórázt és mentem tovább. Ezzel jelezte, hogy hagyjam békén. Megint futottam. A puha fűben. Nagyon jó érzés volt. Boldog voltam. Mire meg szoktam a helyet és mertem ismét gazdám nevezni egy embert, megint jöttek értem. Elvittek. És nem tudtam mit kezdeni ezzel a helyzettel.

2005. Június. – 2012. December

Megint láncon voltam. Egy doboz lapon feküdtem. Mellettem az ürülékem. Előttem a vizem és az ennivalóm volt. Legalább fedél volt a fejem felett. 8 másik kutyával voltam össze zárva. Ezek mind a testvéreim voltak. Egy hónapban egyszer mindig elvittek egy helyre. Aztán megint megszúrtak. Onnantól pedig semmire sem emlékszem. Hiányzott az anyukám és a testvéreimnek is. Egyiknap az egyikük nem jött vissza. Utána pedig sok másik testvérem sem. Szerintem ugyanúgy jártak ők is, mint a tollas madarak. Teltek az éves és egyedül maradtam sok idegen kutyával. Hiányoztak a testvéreim. Hiányzott az anyukám. Minden hiányzott, ami régen volt. Folyamatosan hordtak arra a helyre. 12 éves lettem. Nem jó helyre szúrták belém azt az éles valamit. Mindenre emlékszem, ami akkor történt. Beküldtek egy helyre. Ott volt egy másik kutya is. Aztán hangos volt valami és a kutya rám támadt. Én visszatámadtam rá. Anyával játszottam utoljára ilyet. Gondoltam csak játszani akar. Én pedig egyre erősebben belelendültem. Végül a kutya a földön feküdt. Mozdulatlanul. Azt hittem, hogy azt csinálja, mint én, hogy csak fekszik és nézz maga elé. De jöttek más emberek és elhúzták. Mozdulatlan volt. Megöltem. Én öltem meg. Rosszat tettem. A testvéreimmel is ez történt. Nyitva volt az ajtó. Egyenes utam volt. Kiszaladtam és vissza sem néztem. Hallottam, hogy kiabálnak rám az emberek, de nem érdekelt. Én csak futottam és futottam. Nagyon jó érzés volt szabadnak lenni.

2013. Január. – 2013. December.

Kóbor kutya lettem. Tetszett ez a szabadság. Amit az emberek ki dobtak én azokból éltem. Néha el fogtam pár madarat. Ezekért senki nem bűntettet meg. Bejött a tél. Az embereknek ilyenkor van egy nagy ünnepük, amikor egy kis gyereket ünnepelnek, aki olyan magas csúcsos épületben lakik. Járkáltam az utcán és találtam egy ilyen helyet. Nyitva volt az ajtó és bementem. Az ajtóból egyből megláttam pár másik, állatott. Egy ember megfogott és fel tett közéjük. Körülöttem gyerekek járkáltak. Egy magas állatott, sétáltattak és rajta ült egy lány. Ismerős volt de nem tudtam honnan. Aztán meg láttam Őt. Ott ült egy széken és papírok voltak a kezében. Meg látott engem és tudtam, hogy felismert. Elkezdett sírni. Felálltam. Eljöttem a többi állattól és oda mentem hozzá. Ő fel vett az ölébe és csak simogatott. Ekkor már tudtam, hogy ugyanaz a lány, aki szeretett engem. Ott pedig újra éreztem a szereteté. Vissza találtam hozzá. Mindketten felnőttünk és együtt néztük a gyerekeit, akik az állatok között voltak.

2014. Február. 5.
Tyson vagyok. 14 éves lettem. Megtaláltam a gazdám. Ott vagyok vele és azzal az emberrel, aki megmentett engem, amikor egy dobozba ki raktak. Ő férje. Van két gyerekük. A nagylány az anyukájára hasonlít, amikor kicsi volt. A fiú inkább apukája. Találkoztam már a gazdám testvéreivel is. A kocsiban ülő gyerek, és aki nem is jött hozzám oda sosem. De én így szeretem. Láttam anyukámat. Életben van még. Elmeséltem neki a testvéreimet. Nem szólt semmit. Délután van, kint pedig esik a hó. A lány ölében fekszem, és együtt nézzünk valami mozgó dobozt. Képek villannak fel benne. De igazából nem is figyelem. Csak a keze mozgására tudok figyelni, amire szépen lassan elalszom. Amikor pedig felébredek, tudom, hogy még mindig ott vagyok. A gazdám mellett.